Online oktatás – online időpontfoglalással és bankártyás fizetéssel! – YJOURNAL

Online oktatás – online időpontfoglalással és bankártyás fizetéssel!

Szabó Viktória -
October 12, 2020

2020-ban a világ egy teljesen új kihívással nézett – és néz most is szembe. Olyan kihívással, ami gyökeresen megváltoztatta mindennapi életünket. Kénytelenek voltunk alkalmazkodni az új helyzetekhez. Ezek eredményeképpen a személyes jelenlétet igénylő rendezvények, így az oktatások megtartására is új megoldást kellett találni.

A piacon már korábban is léteztek online tanfolyamok, amelyek száma manapság, az egészségünk védelme érdekében növekedett. Ami azonban újdonságnak számít: a YCLIENTS-nek köszönhetően a jelentkezők már online lefoglalhatják helyüket és egyúttal az előleget vagy a tanfolyam teljes díját is rendezhetik biztonságosan, mindössze néhány mozdulattal.

Online tanfolyam: költséghatékonyabb

Már a koronavírus-járvány előtt voltak olyan elméleti oktatások és tanfolyamok, amelyeket online tartottak. A szervezők rájöttek ugyanis, hogy sokkal költséghatékonyabb mind a saját maguk, mind pedig a résztvevők számára. Gondoljunk csak bele: a lebonyolítónak nem kell termet bérelni, rezsit fizetni, cateringet szervezni, kávét, üdítőt, vizet felszolgálni. A résztvevő pedig útiköltséget spórol meg és ezzel együtt időt is. De, ami ennél is fontosabb, otthonról, kényelmesen tanulhat.

Adminisztráció és kommunikáció

Természetesen a tanfolyamokkal járó adminisztráció és kommunikáció nem lett kevesebb, hiszen az érdeklődőt vagy telefonon vagy e-mailben kellett tájékoztatni azokról az információkról, amelyek az oktatást érintik. Ilyenek például, hogy van-e még szabad hely, mikor van az oktatás, meddig tart, mennyibe kerül és még sorolhatnánk. Eme fontos infók átadása pedig nem kevés időt és energiát vett igénybe. Mostanáig.

Rengeteg levélváltás

Ha Te is tartasz online tanfolyamot, bizonyára mondanunk sem kell, mennyi levélváltást jelent, mire egy jelentkezővel odáig eljutsz, hogy az általad elküldött bankszámlaszámra tényleg be is fizesse az előleget vagy éppen az oktatás teljes díját. A YCLIENTS-szel azonban ez a bonyolult levelezés a múlté. A rendszernek köszönhetően rengeteg időt spórolhatsz meg, amit bármi másra – családodra vagy egyéb kedvenc időtöltésedre – fordíthatsz.

Tanfolyamodra online tudnak jelentkezni

A YCLIENTS új funkciójának, a Stripe integrációnak köszönhetően az online oktatásodra vagy tanfolyamodra online tudnak jelentkezni. Weboldaladon az Időpont foglalás gombra kattintva, a Szolgáltatásaidon belül látják a tanfolyamod és ha rákattintanak, minden fontos információt, leírást megtalálnak róla. Többek között látják azt is, hány fővel indul és abból még hány szabad hely van.

Egyszerű, gyors és biztonságos

Hogy előleget vagy az oktatás teljes összegét fizeti meg a jelentkező Neked, azt Te határozhatod meg. Ha szeretne jelentkezni, azt csak úgy teheti meg, ha elutalja a megjelölt összeget, ApplePay vagy GooglePay segítségével. Az utalás néhány mozdulat csupán, anélkül, hogy levelezgetnél a számlaszámról vagy hogy külön belépne a netbankjába. Egyszerű, gyors és biztonságos.

Automatikus e-mail és SMS üzenet

Amennyiben szeretnél valamilyen plusz információt küldeni a jelentkezőnek a tanfolyamról, illetve megerősíteni az utalás sikerességét, állíts be automatikus e-mail vagy SMS üzenetet. Így a jelentkező biztos lehet abban, hogy a jelentkezése sikeres volt, a pénzt megkaptad és a tanfolyamodon részt vehet. Ugye milyen egyszerű?

Ha a Te szalonodban is vannak oktatások, esetleg éppen Te tartasz tanfolyamot vagy workshopot, amire előlegfizetést vagy éppen a részvételi díj előreutalását bevezetnéd, akkor bízd a YCLIENTS-re.

Ha érdekel, hogyan jelentkezhetnek be hozzád a YCLIENTS online időpontfoglalóján keresztül egy online tanfolyamodra, kattints IDE és nézd meg a videónkat!

Próbáld ki Te is, INGYEN: www.yclients.hu

Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel

Szólj hozzá!

avatar
  Feliratkozás  
Visszajelzés